Sajnos a csönd teret ad a gondolatoknak,amiket lehet nem szeretnénk "tudni".
Sajnos ezek a gondolatok,ha őszinték vagyunk magunkhoz térképet adnak az életünkből,életünkhöz,a jellemünkhöz...
Nos én alapjaiban nem változom.Őszinte vagyok,szókimondó,gyűlölöm a nyávogást,a tehetetlen,másokra mutogató embereket,akik azt szajkózzák mások miatt tartanak ott,ahol tartanak.
Gyűlölöm a "mutyi" üzletágat és az ebben résztvevő embereket,akik azt hiszik sérthetetlenek.
Senki sem sérthetetlen! :)
Rengeteget ugrottam a mélybe,védőháló nélkül.Legtöbbször nyertem.
Az elsők között lettem vállalkozó az egészségügyben,óra díjban dolgoztam.
Majd újabbat ugorva feladtam ezt a biztonságot is és orvostechnikai cégnél dolgoztam vállalkozóként.
Mikor úgy éreztem és úgy alakult 12 év után,hogy befejeződött ez a korszak,akkor képes voltam egy ötöd annyi fizetésért újra elhelyezkedni egy állami kórház rendelőjében.
Utoljára 34 évesen voltam szerelmes,mesés,kölcsönös,igazi rózsaszín felhőkön és lufikon járó,értelmi,lelki és szexuális egységben,mindenkinek kívánom éljen meg egy ilyen szerelmet.
Senki ne gondolja,hogy nem aggódtam a döntéseim és a változtatások miatt.
Senki se gondolja,hogy nem féltem titokban,vagy nem szorongtam.Vagy nem sírtam fel éjjelente.
Azt se higgyétek,hogy nem teszem ezt most is!
Rengeteg tapasztalatot szereztem,jó emberismerő lettem.Ugyan akkor mindvégig élt bennem a Nagyim által belém nevelt megfelelési kényszer,sok-sok évig rontotta meg az életem az,hogy vágytam szeressenek és féltem,hogy jaj nehogy ne szeressen valaki.
Aztán döntöttem,megkeményedtem....Mindenkit elengedtem aki bántott,mindenkit távol tartok akinek az élete arról szól,hogy bármi módon megnyomorítson másokat vagy engem.
Nem csak az alacsony,kis pöcsű,maguknak bizonyítani vágyó akarnokokkal helyezkedem szembe,akik azzal próbálnak erőt nyerni,hogy másokat megpróbálnak megalázni,hanem azokat is távolabb helyeztem akik a világot jelentették és jelentik most is nekem, a fiam, az anyám,az olyan sok éves barátokat,akik "eladtak" két Ft nyereség reményében.
Na ne a testemre gondoljatok!Hihihi!
Megpróbálták kihasználni a kapcsolati tőkém,rám hivatkozni,így előnyhöz jutni.
Gondolkodás nélkül elléptem tőlük.Soha többet nem vettem fel a telefonjukat.Mi a vicc?Nem értették mi történt...
Végtelenül határozottan húzom meg a vonalat,ahonnan nem jöhet többé a közelembe egy bizonyos ember,vagy egy bizonyos csoportja a nem lélekből élő és nem őszinte "homo sapiensnek".
Felismerlek téged/őket.Látlak téged/benneteket.Nincs hová rejtőznötök!
Tudni kell rólam,hogy végtelenségig tűrök ha munkahelyről van szó.
Így most 7 év után jött az újabb ugrás.Igazi mély ugrás.Le a szikláról,de szirtek vannak alattad.
Míg más korombeli a nyugdíjba vonulást tervezi és a biztonságra hajt én csütörtökön mindenkivel szembefordulva,halkan,Gabisan beadtam a felmondásom,közös megegyezéssel.
Kiderül aláírják e,ha nem kilépek és feldobok mindent!Kezdem elölről.
Ebben jó vagyok.Egy okos és csöndesen őrült kamikaze van elrejtve a fejemben.
Persze volt némi meglepődés,mert ha eddig bírta,miért pont most?
De hagyom nyalogassák egymás golyóit és hajoljanak földig az arra érdemtelenek előtt.
(Persze van aki "érdemes",nem is értem,talán olyan eltévedt, jó természetű ember mint én.?)
Őket sajnálom nagyon.Hiányozni fognak!
Tudjátok életem az egészségügy, a betegek,a gyógyítás, a segítség.
SOHA TÖBBÉ NEM FOGOK ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZNI!
Mikor más unokákat ringat én agyalok mit,hogyan kéne csinálni.
Sokan ismerik a kvalitásaim,teherbírásom,beteg központúságom, a szervező képességem és felelősségteljességem.
Hiszem,hogy értékes munkatárs lehetek,magukat,engem és a betegeket becsülő környezetben.
Ha ilyen helyet ismertek köszönettel veszem az ajánlást.
Az önéletrajzom kész.
De vér és adrenalin az kell,ha nem folyik a vér,nem hallom a fülemben a szívem nyugodt dobogását ha baj van,akkor számomra nincs életem.Ez az én világom.
S milyen volt az első,igazi szikláról leugrás?
Huszonéves voltam,Trieszt mellett a tengeren vitorláztunk.Rengeteg hajó horgonyzott le ebéd időben sziesztázni.Kiengedték a napvédőket.
Volt mellettünk egy egyenes falú magas szikla,amire kötéllel lehetett felkapaszkodni,csomók voltak rajta,amibe kapaszkodhattak a felfelé igyekvők.
Mentem a pasik után ,másztam felfelé.A többi csaj napozott,kenegette magát.
Mikor felértünk,mindenki leugrott nagy ordítások közepette.
Nos amikor a szikla pereméhez értem láttam,hogy eszement magasan vagyok.
Megpróbáltam visszamászni,de lehetetlen volt.
Egy méterrel alattam volt egy fél méteres kiszögelés a sziklában,oda lemásztam,gondoltam annyival kevesebb. :)
Eszelősen dobolt a szívem,"kívül dobogott mellkasomon" olyan erővel.
Végül rájöttem csak egy út van lefelé és ugrottam...
Azt hittem soha nem érek a mélyére,rohant a gondolatom,hogy nem lesz elég levegőm feljutni...
Aztán jött a mesésen csodálatos felhajtó erő!
Egy másodperc alatt a víz színén voltam.Csodálatos volt!
Tehát ugrottam,simán nagyi korban újra,soha nem fogom feladni.
Legyen bármilyen nehézség,lehet tűröm,élem egy ideig,de soha,senki nem tudhatja melyik az a pillanat amikor veszek egy nagy levegőt és elrugaszkodom a sziklától,az új kalandba..."Nem a győzelemre esküdtem, csak arra, hogy igaz legyek.
Nem a sikerre esküdtem, csak arra, hogy érdemes legyek a lángra, mely bennem ég." Abraham Lincoln
2022.05.21. Balogh Gabriella
